Együttérzés – szabadon

„Karmaváltás, Fél év Indiában egyedül három gyerekkel és az autizmussal” című könyvében Dóra a bátor vállalásáról és az Indiában megélt élményeikről számolt be. Dóra gondolataiból sokan meríthetünk erőt, reményt és inspirációt. Beszédében arra világít rá, hogyan kapcsolódunk mindannyian az ő témájához, sorsához.

Lohonyai Dóra

„Az életem gyökeresen megváltozott a gyermekeimnek köszönhetően. Háromból az első kettő autista. A fiam enyhén értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás. Mindketten figyelemzavarosak. A harmadik gyermekem hagyományos fejlődésű, de kicsit sem átlagos. Egyedül nevelem őket.”

Lohonyai Dóra úgy tartja, elsősorban ember, aztán anya, autizmus aktivista, író, üzletasszony, közgazdász-bölcsész. Célja, hogy minél többen megismerjék és elfogadják az autizmust, mely immár minden 100. embert érint.