Új valóság nőként
Nők az új valóságban – Hogyan tudunk teret és időt átlépve hidakat építeni egymás között?
Hallgasd meg Erika Marozsant, aki a TedxLibertyBridgeWomen színpadán nem csak mesélt, de elénekelte a Hideg hidak című dalát is.
Marozsán Erika
Erika táncművész, színművész. Komoly sikereket ért el három, kultúrájában és nyelvében gyökeresen eltérő országban. New Yorkban él, de ízig-vérig európai színésznő, Németországban és itthon is forgat. Negyvennél több hazai és külföldi filmben szerepelt. A Színművészeti Egyetem után a Székely Gábor vezette Új Színházba szerződött, később Kaposváron folytatta pályáját. 1999-ben készült egyik legismertebb filmje, a Szomorú vasárnap, amely Seress Rezső életét dolgozza fel. Magyarországon legutóbb a Bozsik Yvette rendezte Cabaréban lépett színpadra, és a nagysikerű HBO-s sorozatban, a Terápiában játszott. Egy Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet, az Egy nap története című magyar rövidfilm révén. Eddigi munkásságáért A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Az éneklés nagy szenvedélye, színházi és filmes szerepei mellett idén másodszor készített önálló le mezt Nem dobban a szív címmel.

