Hol van a falu, ami felneveli a gyereket?
Gyurkó Szilvia
Gyurkó Szilvia 2002-ben szerzett jogi diplomát az ELTE-n. Gyermekjogi és gyermekvédelmi tanulmányokat folytatott a Columbia Egyetemen, New Yorkban (2007), de végzett kurzusokat a Genfi Egyetem (2018) és a Harvard szervezésében is (2020). Jelenleg a MOME Doktori Iskolájának PhD hallgatója társadalmi innováció design kutatási témával. Dolgozott az Országos Kriminológiai Intézet kutatójaként (2005-2012), majd az UNICEF Magyar Bizottságának gyermekjogi igazgatója volt (2012-2014). Az ESZTER alapítvány jogászaként mintegy kilenc éven keresztül nyújtott segítséget szexuális erőszak áldozatává vált gyerekeknek és családjaiknak. Számos kutatást végzett gyerekekkel szembeni bántalmazás témájában, fejlesztett képzési programokat, és tart tréningeket szakembereknek a gyermekbántalmazások megelőzése és hatékony kezelése érdekében. 2015-ben jelent meg Rám is gondoljatok című könyve a gyermekközpontú válásról és az elvált szülők gyerekeinek jogairól. 2016-ban alapította a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, aminek gyermekjogi, gyermekvédelmi és gyermek részvételi programjai mára itthon és külföldön is elismertek. Rendszeresen publikál szakmai anyagokat tudományos folyóiratokban, valamint gyermekjogi érzékenyítő cikkeket. Egy gyermeke van.

