Félve őrzött gyerekek

„Nagyon izgalmas számomra, hogy épp milyen helyzetek, sorsok, konfliktusok találnak meg napról napra. Az örömteli pillanatok mellett ott van a kézzelfoghatatlan nevelés-együttműködés, szabályok és ismeretek nagy halmaza, amiben próbálok játékossággal, tudatossággal, megértéssel fordulni a gyerekek felé. Szem előtt tartani, hogy a szülőkkel, a kollégákkal és az ovisokkal mind egy csapatban játszunk”

Előadásában erről a mindennapi, ugyanakkor cseppet sem hétköznapi kihívásról beszél.

Guba Boglárka

Bogi óvodapedagógus, konduktor. Pedagógiai útja 5 éve indult, jelenleg a Rogers Személyközpontú Óvoda csapatának tagja. Eredetileg a Pető Intézet volt az álma, ám nem vették fel elsőre, így az ELTE Óvókarán kezdett tanulni. Bár később bejutott az álomintézménybe, addigra az akkori ovis csoportja magával ragadta. Ez a tapasztalat és a Pető Intézetben szerzett tudása állt össze benne egy egésszé.