Milyen a munkába visszatérni tervező anyák helyzete? Mivel néznek szembe a munkaerőpiacon pár év kihagyás után? Tárt karokkal fogadják őket vagy egy nagy adag előítélettel? Linda előadásában a magyar édesanyák helyzetét tárja elénk, és egyúttal édesanyaként saját tapasztalatból is beszél. Azt mondja, egy anya a gyerekkel otthon töltött évek alatt olyan skilleket fejleszt, amire minden vállalatnak nagy szüksége van.

BALLA ESZTER

Balla Esztert korkedvezménnyel, tizenhét évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályába. Pályája kultikus nagyjátékfilmekkel, nagy színpadi musical főszerepekkel és alternatív színházi műhelymunkákkal indult. Néhány évvel később, viszonylag fiatalon vállalta első gyermekét, aki Down szindrómával született. Emmának azóta még két testvére lett. Hivatásában ritkának számító, három gyermekes édesanyaként Eszter a szakmai munkái mellett mindig szívesen beszél mindennapjai átlagostól eltérő kihívásairól. Értelmileg akadályozott gyermek szülőjeként kiemelten fontosnak tartja a társadalmi érzékenyítést és a megfelelő edukációt. Bár sosem hagyna fel a színészettel, mégis küldetésének tartja az érintett családok lelki
támogatását és az őszinte kommunikációt.