Sződy Judit

Pszichológus, laktációs szaktanácsadó, újságíró

Sződy Judit számára élete első munkahelye meghatározó volt: a „Lipót” gyermekpszichiátriai osztályán kapott állást, ahová komoly pszichés problémákkal küzdő gyerekek kerültek be. Judit ekkor tapasztalta meg először, hogy képes tolerálni a másságot és ráhangolódni a segítségkérőre. A következő évben felvételt nyert az egyetemre, ahol okleveles pszichológusként végzett. Szakdolgozata írása során nyolcvan anyával készített interjút a szülésről, szoptatásról, mely visszajelzések és saját tapasztalatai (az egyetemi évek alatt született meg három fia) egyaránt megerősítették abban, hogy minden anyának meg kell találnia a saját szoptatási gyakorlatát, mely számára és a babának is egyaránt jó, ebben nyújt segítséget.

GYES mellett újságíróként dolgozott, állandó témája a várandósság és a szülés utáni első évek kérdéseinek feldolgozása: a szülő-gyerek kapcsolat, nevelés és a szoptatás volt, és ma is az. Csatlakozott a Szoptatásért Magyar Egyesülethez, ahol azóta is lehetősége van tapasztalt szakemberekkel együtt dolgozni, hozzáférni a legfrissebb szakirodalomhoz, és részt venni nemzetközi konferenciákon. A MÉRCE Egyesület keretei között részt vállalt a magyarországi szülészeteket felmérő munkában, melynek végeredménye a két Születéskalauz (majd a korábbi Sanoma Kiadó munkatársaként a Hol jó szülni?) című könyv, ami több ezer családot segített – és azóta is segít – tájékozódni a szüléssel kapcsolatos ajánlások, a szülészeti gyakorlat és a szülés körüli események (pszichés változások, szoptatás stb.) terén. 

Négy gyermeke nevelése mellett továbbra is újságírói munkát végez, kismama-klubot vezet, és az Alternatal Alapítvány tanfolyamán tartja a szoptatásról szóló nap beszélgetését. 2003-ban megszerezte az IBCLC (International BoardCertifiedLactationConsultant) címet, így hivatalosan is szoptatási szaktanácsadónak minősült. Jelenleg az Uzsoki Utcai Kórház szülészetének szoptatási tanácsadója, a PAF Alapítvány operatív vezetője és a HelloBaby magazin újságírója.
Judit – állítása szerint – bármit is csinál, kapcsolódik valakihez vagy valamihez, és élvezi ezt a kötődést, hiszen a kapcsolódás központjában mindig a másik van. Hisz abban, hogy ettől élnek és gyógyítanak a kapcsolatai, erről fog szólni előadása november 30-án, a TEDxLibertyBridgeWomen konferencián.