Horogh Petra

építészmérnök, közösségi lakhatási szakértő

„Amikor először hallottam a co-housing lakhatási formáról, vagyis az alulról szerveződő közösségi együttlakásról egy egyetemi kurzus keretében, egyből a fejemhez csaptam: ez zseniális, ilyen itthon miért nincs?” – emlékezett vissza Petra. Ennek a felismerésnek már lassan 6 éve, azóta dolgoznak a Közösségben Élni csapatával azon, hogy itthon is bekerüljön a köztudatba és választható lakhatási formává váljon ez az együttműködő, közösségi lakhatási alternatíva.

Petra a Műszaki Egyetem Urbanisztika tanszékén diplomázott építészmérnökként és már az egyetemi évek alatt körvonalazódott, hogy a városépítészet lesz számára a megfelelő irány. Jelenleg településügyi szakértőként dolgozik, főként településfejlesztési kérdésekkel foglalkozik.

Több évnyi kutatás után fogalmazódott meg benne az igény, hogy az elméleti tudást a gyakorlatban is kipróbálja. A Közösségben Élni csapatával céljuk, hogy Magyarországon népszerűsítsék a „co-housing”-ot vagyis a közösségi együttlakást és támogassák azokat a csoportokat/ közösségeket, akik ilyen formán szeretnének élni.

De mi is az a co-housing? Mitől más, mint egy társasház vagy egy sima albérlet? Kiderül Petra előadásából november 30-án, a TEDxLibertyBridgeWomen színpadán.